Tüskés szárú cserjék és kaktuszok közt gyalogolunk a forró karsztos síkságon – az utolsó szakaszon már a terepjáró sem boldogul. Egyszer csak hatalmas, magányos chaca fát pillantunk meg, és tudjuk: megérkeztünk a Föld egyik hátborzongatóan különös élőhelyére.
A Természettudományi Múzeum Növénytárának Könyves Kálmán körúti ódon épületébe belépve különös érzés fogja el az embert.
Jakusima, Japán. Egy magyar kutató tekint fel a hatalmas japánciprusra. Tíz ember is kevés lenne, hogy átöleljék a kétezer éves, 40 méter magas fát. Ez csak egy a 22 ritka nyitvatermő közül, amelyek élőhelyét Rácz István, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának főmuzeológusa kutatta 2013-ban.
A Nequén-medence után Chilében kerestek kora kréta kori ősmaradványokat a Magyar Természettudományi Múzeum paleontológusai.
Jó száz éve már, hogy a magyarok élen járnak a Balkán-kutatásban, és számos expedíció indult az utóbbi évtizedekben is Albánia részben még mindig ismeretlen növény és állatvilágának feltérképezésére. Bár érkeztek hírek arról, hogy élnek az országban földikutyák, de a tudomány eddig nem regisztrálta őket. 2014 szeptemberében Csorba Gábor harmadmagával indult útnak, hogy megkeresse az országban eddig rejtve maradt kisemlőst.
Biodiversity Genomics Europe: Az európai kutatók genetikai módszerek felhasználásával, közös tudományos programot indítanak a biológiai sokféleség csökkenésének megállítására
Együttműködő partnereink közreműködésével 2021 decemberében került megrendezésre az Emlőskutatók Szakmai Napja a Magyar Természettudományi Múzeumban.
2020, ez a sok szempontból nehéz és viszontagságos év sem akadályozhatta meg a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársait abban, hogy értékes eredményekkel gazdagítsák a biodiverzitás-kutatást. Hetvenegy tudományra új faj, hat alfaj és három nemzetség született a múzeum (vagy éppen a home office) falain belül. Ismerkedjünk meg természetrajzi örökségünk legújabb kincseivel!
Giada Giacomini, a tehetséges fiatal denevérkutató a Liverpool John Moores Egyetemről érkezett múzeumunk Emlősgyűjteményébe.
Vedran šegota a Synthesys program támogatásával érkezett múzeumunkba.
Interjú Emmanuel Arriaga-Varela mexikói rovarásszal, aki egy tudományos ösztöndíj támogatásával érkezett Európába.
Puskás Gellért középiskolásként rengeteget madarászott, majd érdeklődése egyre inkább az egyenesszárnyúak felé fordult.
Interjú Georgios Georgalis-szal, a svájci Fribourg Egyetem paleontológus PhD hallgatójával.
Dr. Babocsay Gergely gyerekkorában az aranyhörcsögtől kezdve a fehér egéren át a mezei tücsökig mindent hazavitt,
Interjú Alejandro Pérez Ramos-szal, aki a Valenciai Egyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait biológia szakon, ahol az emlősök evolúciójával és anyagcseréjével kezdett el foglalkoz
Interjú Levent Can (ejtsd: Levent Dzsan) török botanikussal, aki az Isztambuli Egyetemen írja doktori disszertációját, emellett kutatási asszisztensként is tevékenykedik a Namik
Tomáš Lackner a Synthesys program keretében érkezett Münchenből a Magyar Természettudományi Múzeumba.
A sziklai illatosmohát 1978-ban találták meg először Magyarországon, a Bükkben, Ómassánál.
Mohák szinte bárhol előfordulhatnak környezetünkben, megtelepednek kertünkben, árnyas erdőkben, napsütötte réteken, sőt még
Ősorrszarvú-maradványokat találtak a Zalai-dombság területén – 1979-ben, véletlenül, földmunka során.
A 2014-es Herman Ottó emlékév lehetőséget adott arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk azokra
A Múmiavilág című kiállításunkban megtudhattuk, hogy a világ szinte minden pontján találtak m
Sokan még napjainkban is úgy képzelik, hogy egy kutató magának való, zárkózott – talán kicsit zsémbes is –, mikroszkópja fölé görnyed naphosszat, minimum középkorú és férfi.
Merkl Ottó közel 35 éve a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, a gyászbogárfélék világszerte elismert szaktekintélye, a Magyar Rovartani Társaság alelnöke,
Orosz András villamosmérnököt a természet szeretete felnőttkorában szólította a természettudományos kutatói pályára.
Nagy Barnabás több évtizedes – az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében eltöltött – kutatómunka után a Magyar Természettudományi Múzeumnak adományozta a 60 év alat
Buczkó Krisztina több mint 30 éve a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa.
Ásványgyűjteményünk e kuriózuma „madárfészek” néven ismeretes, bár az összecementált kavicsokból álló – tehát valószínűleg meglehetősen spártai kényelmet nyújtó – „fészekben” ülő, szabadon mozgó kiválások nem annyira tojásra, mint inkább a „Dunakavics” fantázianevű cukorkára hasonlítanak.
Azt, hogy mi látható a képen, a legszívesebben fejtörőként adtuk volna fel kedves honlaplátogatóink számára. Fejtsük hát meg együtt a feladványt! Nos, a tárgy a színe és az itt-ott rajta zöldellő patina (rézrozsda) alapján rézből van.
A telep világoszöld, villásan elágazó. A gázcserenyílások jól látszanak a felszínén.
Békalencsemoha (Ricciocarpus natans)
A Kis-Balaton közelében fekvő Zalavár községnek ma ezernél kevesebb lakosa van, azonban a 9. század második felében és az Árpád-kor egy részében fontos regionális centrum volt.
A szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjét kevés, mindössze négy faj képviseli a hazai madárfaunában.
A kecsege, amelyet a Magyar Haltani Társaság – közönségszavazás útján – 2015-ben az év halának választott, hazai vizeink egyik legérdekesebb küllemű hala.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya a dunai tarajosgőtét választotta 2015-ben az év fajának.
Érdekes eredményt hozott az Év vadvirága választás 2015-ben.