Papp Gábor, az Ásvány- és Kőzettár igazgatója huszonöt éve foglalkozik a Kárpát-övezet ásványainak tudománytörténetével. A kutatás mellett fontosnak tartja a kiállítások létrehozását és a tudományos ismeretterjesztést is. Az olvasás és a könyvek szeretete gyermekkora óta meghatározza életét. Pályaválasztásáról és tudományos tevékenységéről kérdeztük a kutatót.
Hogyan vezetett az útja az Ásványtárba, mikor kezdett a természettudományok iránt érdeklődni?
Gimnazista koromban sokat látogattam a Nemzeti Múzeum történeti kiállítását, és amikor „végeztem vele”, megnéztem, mi van a másik oldalon. Nos, a Természettudományi Múzeum ásványtani kiállítása volt ott, és annyira megtetszett, hogy elcsábított a történelemtől. Elkezdtem ásványokat gyűjteni, aztán a földrajztanárom javaslatára eljártam a Magyarhoni Földtani Társulat Ifjú Geológus Szakkörébe, és ott a kirándulások alkalmával fiatal egyetemi oktatóktól megismerhettem a szakma alapjait. A múzeum és a szakkör hatására jelentkeztem földtudomány szakra. Az ELTE Ásványtani Tanszékén írtam a szakdolgozatomat, utána ott doktoráltam. Másodéves egyetemista koromtól a tanszéki ásványgyűjteményben is dolgoztam, így már voltak bizonyos múzeumi tapasztalataim, amikor félállásban az Ásvány- és Kőzettárba kerültem, Harangi Szabolccsal egyszerre. Később útjaink elváltak, ő visszament az egyetemre, én pedig átjöttem teljes állásba a múzeumba. Ő most az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszékének a vezetője, én pedig az MTM Ásvány- és Kőzettáráé.
Mivel foglalkozik? Meséljen kutatási területéről!
Az egyetemen a szerpentinásványok vizsgálatával foglalkoztam, mind klasszikus, mind úgynevezett nagyműszeres módszerekkel (röntgendiffrakció, elektronmikroszkópia). A múzeumban a kutatási infrastruktúra igen szerény, a méréseket ezért általában pályázatokon keresztül vagy „baráti alapon” végezzük más intézményekben. A szerpentinásványok átfogó összehasonlító vizsgálatát a körülmények miatt nem tudtam folytatni, de kisebb volumenű ásványtani kutatásokat azóta is végzek. Emellett a tág értelemben vett ásványtan tudomány- és kultúrtörténetének hazai vonatkozásaival foglalkozom. A Kárpát-övezetben régebben leírt ásványfajok történetének kutatására, illetve közülük egyesek újravizsgálatára az indíttatást talán az adta, hogy már az egyetemen vizsgáltam több hazai típuslelőhelyű, pontosabb meghatározásra szoruló szerpentinfajt, illetve a régi gyűjteményekben folytatott munka során több ilyesféle bizonytalan státuszú ásvány példányaival találkoztam. Ez igazán muzeológusnak való kutatás, hiszen a több mint 100 éve leírt ásványok lelőhelyei az egykori bányákkal együtt mára eltűntek szemünk elől, és csak a gyűjteményi példányok segítségével tudjuk a nyitott kérdéseket megválaszolni.
Miért tartja fontosnak ezt a tevékenységét?
Talán kijelenthető, hogy ez nemzetközileg is úttörő tevékenység, külföldön is csak az utóbbi egy-két évtizedben kezdtek napvilágot látni ilyesféle tudománytörténeti összefoglalások. A két kezemen meg tudom számolni, hogy hány országnak van átfogó leírása a típusásványairól. E téren a megfelelő tudománytörténeti ismeret az aktuális kutatások előfeltétele, hiszen valamely ásvány státuszát eldöntéséhez az eredeti leíráshoz használt példányok újravizsgálata szükséges, ami olykor komoly nyomozást követel meg.
Nem szokták megkérdőjelezni a történelem kutatásának fontosságát, és a kultúra, ezen belül a tudomány története ennek szerves része. Az én konkrét kutatásaim kiindulási pontját egyébként igen gyakran valamely kiállításunk vagy egy gyűjteményi tárgyunk jelenti. A Kárpát-medence területére hullott meteoritok történetével például a millecentenáriumi kiállításunk óta foglalkozom. Amikor a kiállítás meteoritikai részét előkészítettem, alaposan utánanéztem a témának a szakirodalomban. Kiderült, mekkora lyukak tátonganak az ismereteinkben, és a bizonytalanságoktól, tévedésektől a leghíresebb nemzetközi kézikönyv sem mentes.
Érdemes aprólékosan, a legelső forrásig visszakövetni a történetet, ilyenkor kerülnek elő az érdekességek. Egy példa a közelmúltból: Szlovák kollégák a múzeumunkban őrzött nagydivényi meteoritnak szerettek volna emlékművet állítani a hullás helyén. Ehhez 3D-nyomtatással készítettünk másolatot a meteoritról. Amikor utánanéztem a példány történetének, feltűnt, hogy mostani alakja eltér az 1838-as, legelső rajzon láthatótól: azóta egy másfél tyúktojásnyi darabot letörtek belőle. Mivel 1956-ban a katalógusok és a tári iratok elégtek, csak alapos nyomozás után derült ki, hogy a hiányzó részt az 1860-as években választhatták le róla, és a külföldi múzeumokból őrzött darabok zöme e mintavételből származik.
Még egy friss példa a tudománytörténeti ismeretek hasznosítására. A tavaly év végén jelent meg Born Ignác 1770-es ásványtani és bányászati útleírásának első magyar kiadása, ehhez a fordítás lektorálását, illetve a jegyzetek és a mutatók elkészítését végeztem. Ez egy kétnyelvű kiadás, a magyar fordítás mellett az eredeti német szöveg átírását is tartalmazza, hiszen az eredeti fraktúr („gót”) betűs szedés a mai németek jó részének is fejtörést okozna.
Born Ignác feljegyzéseinek új, kétnyelvű kiadása az eredeti német címlappal
Mely kutatásait tartja a legjelentősebbeknek?
A szűkebb értelemben vett ásványtani kutatómunkámból a szerpentinásványokról szóló egy-két korai publikációm váltott ki némi nemzetközi érdeklődést, illetve néhány, a Kárpát-övezetből leírt bizonytalanul ismert ásványokra vonatkozó cikkem, ezek nagyrészt a Londonban ösztöndíjasként végzett vizsgálatokon alapultak. A legnagyobb hazai elismerést „A Kárpát-övezetben felfedezett ásványok, kőzetek és fosszilis gyanták története” című könyvem vívta ki, ezt a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) Szabó József-emlékéremmel, a Magyar Tudományos Akadémia pedig Akadémiai Díjjal tüntette ki. A múzeum támogatásával a munka angol nyelven is megjelent, és a nemzetközi szaksajtóban nemcsak elismerő hangú recenziókat kaptam, hanem több hivatkozást is. Úgy vélem, hogy a másik nagyobb munkám, „A magyar topografikus és leíró ásványtan története” című könyv is jól használható összefoglalás, persze ez csak hazai érdeklődésre tarthat számot. Az egyedi tudománytörténeti tanulmányaim közt is vannak számomra különösen kedvesek, ilyenek a Kitaibelnek a tellúr felfedezésében játszott szerepéről írt cikkeim. Fontosnak tartom még a tudománytörténeti kutatásaim egyik „melléktermékét”, a Kárpát-medencei ásványlelőhelyeknek a honlapunkról elérhető on-line kereshető névtárát. Ebben megkereshető a rengeteg hivatalos és nem hivatalos, sőt sajtóhibás névváltozatnak megfelelő mai elnevezés és a koordináták alapján meg is található az adott lelőhely.
Papp Gábor az Akadémiai Díjjal
Kutatási területén kívül milyen egyéb területek érdeklik?
A „szűkebb szakmámon”, az ásványtanon belül is sok mindennel foglalkozom a kutatás mellett, sőt az évek előrehaladtával a kutatásra marad a legkevesebb időm. Több mint húsz évig voltam az MFT Ásványtan-Geokémiai Szakosztályának titkára, illetve elnöke, szakfolyóiratok szerkesztőbizottságaiban vagyok tag, számos kisebb-nagyobb konferencia szervezésében vettem és veszek részt. Amióta itt vagyok, az összes ásványtani témát is érintő kiállításban benne voltam a forgatókönyvírástól a tárgyválogatáson át a berendezésig. Több mint hatvan tudományos ismeretterjesztő cikket írtam, újabban pedig a Facebookra és a múzeumi blogba is írok.
Mivel foglalkozik tárigazgatóként?
Amikor 1987-ben idekerültem, a tárban a segéderőkkel együtt 8 órára számolva nyolcan voltunk állományban. Most négyen vagyunk, miközben a gyűjtemény sem lett kisebb, a munka sem lett kevesebb. Amikor a feladatok táranként és nem létszámarányosan oszlanak meg, egy ilyen kis tárnak, mint a miénk, különösen nehéz a dolga. Tárigazgatóként tehát egyrészt meg kell szerveznem és felügyelnem a tár munkáját, és emellett természetesen magamnak is részt kell vennem ebben a munkában, nem üldögélhetek nyugodtan a főnöki szobámban – már csak azért sem, mert jelenleg mindannyian egy szobában dolgozunk. Amibe aránylag kevéssé igyekszem beleszólni, az a munkatársak egyéni kutatási témája.
Ha meg kellene nevezni egy tudományterületet, ami iránt érdeklődik a geológián kívül, mi lenne az?
A tudomány manapság olyan specializált, hogy még a földtudományon belül is nehéz követni az egyes tudományterületek fejlődését, hiába tanultam meg egykor az alapokat. Régen nagyon sokat olvastam az Élet és Tudományt, a Históriát és más tudományos ismeretterjesztő lapokat, mostanában inkább csak a számítógép segítségével böngészek a tudományos hírportálokon. Talán nem meglepő, hogy a földtudományokon kívül legjobban a történettudomány iránt érdeklődöm.
Mi a kedvenc tárgya a múzeumban?
Rengeteg van, igazán nem tudok belőlük választani, hiszen majdnem minden fiókban akad valami érdekes vagy „csak” szép példány, mint a képen látható kristály. A „legnagyobb kedvenc”, már ami a méreteket illeti, bizonyosan a Nagyapó nevű, mázsán felüli füstkvarc, „őt” meg is személyesítettem az egyik Múzeumok éjszakáján.
A szpodumen kunzit nevű rózsaszínű változatának egy nagyméretű kristálya
Szabadidejét mivel szereti tölteni?
Hétköznap általában 6-7 között érek haza, esténként nemigen mozdulunk ki otthonról, legfeljebb ha színházba megyünk. Ekkor marad a tévé vagy az internetes barangolás. Az internet veszélyes csábító, hiszen pár kattintással a legkülönbözőbb helyekre eljuthatunk, és aztán csak röpülnek a percek a képernyő előtt. Bár az igaz, hogy az internetes erőforrások sokat segítenek a tudománytörténeti kutatásban. A régi szakkönyveket alig egy évtizede még véres verejtékkel kellett összeszedni különböző könyvtárakból, most gyakran elég, ha beírom a címét, és megtalálom a Google Books-ban. Hát ha még lenne annyi pénze a múzeumnak, hogy a modern szakirodalmi adatbázisokhoz is hozzáférnénk... A Google Maps és az internet elterjedése előtt gigászi munka volt a korábban említett lelőhelynévtárat összehozni. No de megint visszatértünk a munkához, úgy tűnik, javíthatatlan munkamániás vagyok. Nos, a hétvégén végre kialszom magam, ami be kell vallanom, hogy egyre fontosabb. Ilyenkor vannak a családi programok, meg persze valamikor a lakást rendbe kell raknunk, szóval a hétvége is hamar elröppen. Sajnos eléggé otthonülő típus vagyok, ami régi hibám. Gyerekkoromban is főleg otthon töltöttem az időmet, sok szépirodalmat olvastam – a mai ifjúság nyilván jól megmosolyogna, mert Jókai is nagy kedvencem volt –, és persze tudományos ismeretterjesztő könyveket. A munka miatt már sokkal kevesebbet olvasok a szakirodalmon túl, nincs annyi nyugodt időm – a metrón meg nem lehet elmélyedni a szépirodalomban, legfeljebb Örkény egyperceseket lehet olvasni. Ha szabadságon vagyunk, igyekszünk elutazni valahova itthon, illetve évente egyszer-kétszer külföldre is.
Mivel szeretne foglalkozni a jövőben?
Alapvető kutatói tulajdonság, hogy mindig azzal szeretnénk foglalkozni, amiről nem tudunk eleget, és voltaképpen soha nem lehet igazán egy téma végére érni. Ha benézek a szekrényembe, a rengeteg cikkem mellett majdnem annyi félkész kézirat néz rám, mondhatni szemrehányóan, hogy miért nem foglalkozom vele. Most jelent meg két olyan cikk, melyekben még a szakdolgozatomban megkezdett kutatásokat folytattuk egy fiatalabb kolléga jóvoltából. Ha végig tudnám minden munkámat vinni, nagyon örülnék, de ez lehetetlen. Még a legnagyobb szaktekintélyek is sok befejezetlen művet hagytak hátra. Mauritz Bélától éppen itt a gyűjteményben találtam publikálatlan kristálytani méréseket szép kristályrajzokkal. Krenner József, a legnagyobb magyar mineralógus, sok töredékes kéziratát halála után egészítették ki és adták ki. Nekem még tíz évem van a nyugdíjig, addig is sok teendőm lenne, és ha jó egészségben leszek, azután is szeretném folytatni kutatásaimat.
Krenner József, a Magyar Természettudományi Múzeum világhírű mineralógusa (1839–1920)
Szerző: Kucska Krisztián
Fotók: Simó Szabolcs