Dulai Alfréd 2010 óta a Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának igazgatója. Geológusként tengeri gerinctelen ősmaradványokkal foglalkozik és a tudományos ismeretterjesztésben is aktívan részt vesz. Kutatói tevékenységéről, pályájáról és mindennapjairól kérdeztük a kutatót.
Mikor kezdett a természettudományok, illetve a geológia iránt érdeklődni?
Kazincbarcikára jártam az Irinyi János Vegyipari Szakközépiskolába, ahol egy kollégiumi nevelőtanár, Hír János hatására kezdtem az őslénytan után érdeklődni. Akkoriban került a középiskolába biológia-földrajz szakos tanárként, és a Bükkben végzett barlangi ásatásokat, a répáshutai Pongor-lyukban. Barlangi medvéktől kezdve különböző gerinces csontokat ástunk ki a barlangból. Annyira beleszerettem a felfedezésekbe, hogy a középiskola után az ELTE-re jelentkeztem geológus szakra. Hír János sem sokáig maradt nevelőtanár, már évtizedek óta a Pásztói Múzeum igazgatója.
Hogyan került a Magyar Természettudományi Múzeumhoz?
Az ELTE geológus szakán alapvetően főleg a gerincteleneket tanultuk őslénytanból, így az én érdeklődésem is ezen állatcsoportok felé terelődött. Szakdolgozatomat a múzeum egykori tárvezetőjénél, Vörös Attilánál írtam. Elsőéves hallgatóként bekapcsolódtam az egyetem és a múzeum által szervezett Laczkó Dezső Kövületvadász Tábor munkájába, melynek első célpontja a Lókúti-domb volt, ahol alsó jura brachiopodákat gyűjtöttünk. Ezt a gyűjtést dolgoztam fel két évvel később TDK dolgozatomban. Szakdolgozatom írása közben érkezett el számomra a nagy lehetőség, ötödéves koromban ment nyugdíjba az őslénytárból Nagy István Zoltán, így lehetőségem volt bekerülni az őslénytárba. A múzeumba vagy bármilyen egyéb kutatóhelyre kerüléshez jókora szerencse is kell.
Mivel foglalkozik? Meséljen munkájáról!
Különböző ősmaradvány csoportokkal foglalkozunk a tárban, melyeknek a geológiai hátterét is feltárjuk. Az én kutatási területem a tengeri gerinctelenek, ezen belül elsősorban a brachiopodák, pörgekarúak vizsgálata. A Dunántúli-középhegység jura brachiopodáiból írtam szakdolgozatomat és doktorimat is. A múzeumba kerülve pedig a miocén gyűjtemény kurátora lettem. A brachiopodák mellett részletesebben foglalkoztam miocén mohaállatokkal (Bryozoa) és bogárcsigákkal (Polyplacophora) is.
Mit szeret abban, amit csinál?
A munkám egyben a hobbim is. Izgalmas olyan régmúlt élőlények maradványait elsőként kézbe fogni, melyek több millió évet pihentek háborítatlanul a kőzetekbe zárva. A begyűjtött őslényeket először a laboratóriumban kipreparálom, majd meghatározom. Egy adott lelőhely vagy réteg teljes feldolgozása után kialakul egy kép az egykor élt állatok összességéről és megállapítható, hogy mikor és milyen környezetben élhettek. A felfedezés és a tudományos nyomozás élménye sokat jelent számomra.
Miért tartja fontosnak a tevékenységét?
A célunk az, hogy minél többet megtudjunk az egykori élővilágról, így a saját múltunkról is. Megállapítjuk az őslények korát és környezetrekonstrukciót végzünk. Ezek az ismeretek jól alkalmazhatóak a nyersanyagkutatásban is. Hazánkban korábban a szén- és bauxit lelőhelyek felderítése és bányászata során fontosak voltak az őslénytani adatok és a rétegtani információk. Napjainkban a szénhidrogén kutatásban alkalmazzák ezeket az ismereteket; egy több ezer méteres fúrás mélyítésekor ugyanis az ősmaradványok alapján lehet megállapítani milyen korban és milyen rétegben járunk, érdemes-e mélyebbre hatolni. Ilyenkor a paleontológusok legapróbb tévedésein is milliós pénzösszegek múlhatnak. A gyakorlati felhasználás mellett azonban az általunk végzett vizsgálatok alapvetően az ún. alapkutatások közé tartoznak, aminek elsődleges célja az új ismeretek megszerzése egy-egy témakörben.
A kutatómunkán kívül is bőven akad feladat a múzeumban. Tárigazgatóként mivel foglalkozik?
Az Őslénytár a kisebb tárak közé tartozik, muzeológusként csak néhányan dolgoznak itt. Szerencsére így sem vagyunk kevesen, nyugdíjasaink visszajárnak önkéntesként, továbbá egyes kutatók különböző kutatói projektek keretében dolgoznak nálunk. Az akadémia által finanszírozott MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport egy része is nálunk tevékenykedik. Viszonylag sok ember fordul meg rendszeresen a tárban, akiknek a munkáját koordinálnom kell. Alap esetben a tárigazgatói lét munkaigényessége ellenére is elviselhető feladat, hiszen a gyűjteménnyel és a kutatással kell elsősorban törődni. Az elmúlt 2-3 évre ez kevésbé volt igaz, amikor a Ludovika épületének rekonstrukciójakor a gyűjteményünk védelme és az ásványtani és kőzettani gyűjtemény költöztetése alaposan átrendezte a napi tevékenységünket.
Kutatási témáján kívül milyen egyéb területek érdeklik?
Viszonylag sokat foglalkozom a tudományos ismeretterjesztéssel. A muzeológusi munka velejárója a kiállítások építése, tárlatvezetések, gyűjteményvezetések, ezek is mind az ismeretterjesztés körébe tartoznak. Hozzám azonban sokkal közelebb áll az ismeretterjesztő cikkek írása. Rendszeresen írok a Természet Világába, az Élet és Tudományba, illetve nagyon sok cikkem jelent meg az utóbbi egy évtizedben internetes formában, az Origo Tudomány rovatában.
Ha meg kellene nevezni egy tudományterületet, ami iránt érdeklődik a geológián kívül, mi lenne az?
Nem tudnék más tudományterületet kiemelni, a geológia teljesen átszőtte az életemet.
Az ammonitesz metszetekkel díszített asztal hagyományosan a mindenkori tárvezetőé
Amikor nem geológiával foglalkozik, mivel tölti idejét?
A család a legfontosabb számomra. Szentendrén élünk, onnan járok be, ezért a 8 órás munkaidőhöz még egy kellemes 2,5 órás utazás is hozzájön minden hétköznap. Amikor hazaérek, vége a napnak, így igazából csak a hétvégét tudom a családommal tölteni. Sokat járunk együtt kirándulni, fiam a természetfotózás iránt érdeklődik, őt gyakran elkísérem madarakat fotózni. Dunavirágok útján című képe „Az Év Természetfotósa” című pályázaton is díjazott volt, és az elmúlt hónapokban látható volt a Magyar Természettudományi Múzeum falán kiállítva.
„Dunavirágok útján” (fotó: Dulai Dávid)
Mi a kedvenc tárgya a gyűjteményben?
Több mint százezer leltározott tételünk van, a példányszám sokmilliós, ebből nehéz kiválasztani egyetlen kedvencet. Tulajdonképpen mindig az a kedvenc, amivel éppen foglalkozom. Az utóbbi időkben rendszeresen dolgozom kisméretű, ún. mikromorf brachiopodákkal, így a kutatásra fordítható időm nagy részét a mikroszkóp fölött töltöm.
Miocén mikromorf brachiopodák a Mecsekből
Mivel szeretne foglalkozni a jövőben?
Bár még nem vagyok idős, már most is annyi felhalmozott anyaggal és félkész témával rendelkezem, hogy ha egyetlen új példányt sem gyűjtenék be, akkor is még hosszú évekig lenne munkám. A cél az, hogy a meglévő anyagból minél több eredményt hozzak ki. Ennek ellenére a terepi munka varázsát nem szívesen adnám fel, a paleontológusok nehezen tudnak leállni a gyűjtéssel. Egyik kollégám szerint 40 éves kor felett már egyáltalán nem kellene gyűjteni, mert soha nem érünk a feldolgozó munka végére, persze ezt senki nem tudja megállni. A következő 4 évben az OTKA támogatásával futó projektben egy évtizedek óta a múzeumban lévő eocén fúrásanyag feldolgozása lesz a cél egy tíz fős nemzetközi kutatócsapat közreműködésével. Emellett a mezozoós (triász, jura, kréta) mikromorf brachiopodákat szeretném majd részletesebben megvizsgálni. Ezek eddig szinte kiszabadíthatatlanok voltak a kemény karbonátos kőzetekből, az utóbbi időkben azonban az ecetsavas oldások révén gyakrabban találkozhatunk velük.
A brachiopodák, vagy magyarul pörgekarúak a tengeri gerinctelenek közé tartoznak. Noha kívülről hasonlítanak a kagylókhoz, belső felépítésük teljesen eltérő, így más törzsbe tartoznak (tapogatókoszorúsok). Többnyire nyéllel rögzülnek a szilárd aljzathoz, és a tengervízből szűrik ki a táplálékukat a csillós tapogatókoszorú segítségével. A földtörténeti múltban különösen jelentősek voltak a földtörténeti ókorban (paleozoikum), illetve a mezozoikum egyes időszakaiban. Magyarországon gyakoriak a triász és jura időszaki kőzetekben, de előfordulnak az eocén, oligocén és miocén lelőhelyeken is.
A brachiopodák felépítése
Szerző: Kucska Krisztián
Fotók: Simó Szabolcs