Interjú Georgios Georgalis-szal, a svájci Fribourg Egyetem paleontológus PhD hallgatójával.
A görög kutató olyan hüllő őskövületeket tanulmányoz, melyek főként az Aegean régióból (Görögország és Törökország nyugati része) származnak. Kutatási területe meglehetősen sokrétű, mivel három nagy hüllőcsoporton, a ma élő és a kihalt gyík-, teknős- és kígyófajok között végez összehasonlító elemzéseket. Múzeumunkban tett rövid látogatása előtt Georgios a Synthesys program keretében a madridi Nemzeti Természettudományi Múzeumban és a Bécsi Természettudományi Múzeumban járt, hogy a ma élő kígyók csontvázát vizsgálja.
Mi a fő célja Synthesys projektjének?
Célom, hogy az összes ma élő európai kígyófaj csigolyájának anatómiáját leírjam. Mindez azért szükséges, hogy a felhalmozott tudás alapján megállapítsam, hogy a ma élő hüllő fajokat milyen rokonsági viszony fűzi az Európában talált fosszíliákhoz. A Magyar Természettudományi Múzeumban végzett kutatásom a Synthesys projektem utolsó állomása.
Miért volt vonzó intézményünk ebben a tekintetben?
Látogatásom előtt Vörös Judittal, a múzeum Kétéltű- és Hüllőgyűjteményének kurátorával vettem fel a kapcsolatot, mivel érdekelt, hogy milyen anyaggal rendelkeznek a ma élő kígyókról. Hamarosan egy hosszú listát kaptam tőle, melyen rengeteg kígyófaj neve szerepelt. Leginkább a kizárólag Magyarországon és Erdélyben előforduló rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) ragadta meg a figyelmemet, melynek megismerése alapvető a további kutatásaimhoz, ezért már alig vártam, hogy itt lehessek. Nem is csalódtam, hiszen a gyűjteményben egyedülálló összehasonlító csontanyagra bukkantam.
Ezek szerint ma élő hüllőket is kutat?
Főként őskövületekkel foglalkozom, de ehhez alaposan meg kell ismernem a kígyók, gyíkok és teknősök felépítését. Azért, hogy minél jobban megérthessem a fosszíliák anatómiáját, a ma élő fajok csontvázának felépítését tanulmányozom, majd a felhalmozott tudást a kihalt fajok kutatásában kamatoztatom, melyek egykoron sokkal nagyobb egyedszámban és faji változatosságban fordultak elő Európában.
Mit szeret leginkább a munkájában?
Az egészet inkább szenvedélynek élem meg, mint egyszerű munkának. Kutatásaimat lelkesen végzem, különösen akkor, amikor valami újat fedezek fel.
Sikerült már új fajt felfedeznie?
Igen, leírtam már egy új teknős fajt, melynek a Nostimochelone lampra nevet adtam. A faj a nyakfordító (Pleurodira) teknősök alrendjébe tartozik. A felfedezés érdekessége, hogy napjainkban a nyakfordító teknősök kizárólag a déli féltekén honosak, mivel az európai kontinensről már régen eltűntek. A Nostimochelone lampra kövület azonban Görögország nyugati részéről került elő, 18 millió éves üledékből.
A Nostimochelone lampra egyetlen ismert fosszíliája (Fotó: Georgios Georgalis)
Miért nevezik nyakfordító teknősnek?
A nyakfordító jelző valójában a teknősök egy csoportját jelenti, amelyek páncéljukba különös módon, oldalra fordítva húzzák vissza nyakukat. Európában ma minden teknős a nyakrejtők (Cryptodira) csoportjába tartozik.
Merre jár gyűjteni?
A legtöbb példány, amit tanulmányozok a nagyobb emlős fosszíliák feltárása során került felszínre. A hüllő őskövületek, különösen a kisebbek kevéssé ismertek, mivel a paleontológusok - főként az előző generáció kutatói - a nagyobb emlősök felfedezésére összpontosítottak, miközben véletlenül hüllőket is találtak. Ennek következtében a legtöbb hüllő fosszília évtizedekig hevert érintetlenül a múzeumok tárolóiban. Azzal a szándékkal látogatom meg a gyűjteményeket, hogy leírjam ezeket az elhanyagolt példányokat. Emellett ásatásokon is részt veszek a thesszaloniki Arisztotelész Egyetemmel együttműködésben, Thesszaloniki városának környezetében.
Mesélne a legnagyobb felfedezéséről?
A legbüszkébb egy 4 millió éves óriás vipera, a Laophis crotaloides felfedezésére vagyok, mely egy ásatáson került napvilágra, Thesszaloniki környékén. Az óriási teremtmény minden idők legnagyobb viperája lehetett. A fajt először a legendás őslénykutató, Richard Owen (a dinoszaurusz szó megalkotója) találta meg a XIX. században. A kutató ugyanarról a helyről írta le a csigolyát, ahol én is megtaláltam, azonban a korábbi anyag nyomtalanul eltűnt. Az újbóli felfedezés igazolja, hogy az Owen által megtalált óriás vipera valóban létezett. Az újonnan felfedezett kígyó csigolya értékes információval szolgál a bizarr és rejtélyes kígyó rendszertani helyéről és méretéről.
A felfedezés leírása az alábbi folyóiratban olvasható:
Georgalis, G.L., Szyndlar, Z., Kear, B.P. and Delfino, M. 2016. New material of Laophis crotaloides, an enigmatic giant snake from Greece, with an overview of the largest fossil European vipers. Swiss Journal of Geosciences 109:103–116.
Az óriás vipera (Laophis crotaloides) csigolyája. (Fotó: Georgios Georgalis)
Láthatnánk egy csontvázat a gyűjteményből?
A dobozban egy óriáskígyó, a Boa Constrictor maradványait láthatjuk. A csontvázakat darabokban tároljuk, ezért láthatóak külön a csigolyák és a bordák. A törzs középső részéből származnak a leggyakoribb fosszíliák, a legnagyobb csigolyák, melyeket paleontológiai vizsgálatokhoz használnak.
Milyen hosszú lehetett ez a példány?
A kígyók rengeteg csigolyával rendelkeznek. Mivel ez a példány egy boa, minden bizonnyal vastag volt. A hosszúságát megbecsülni viszont már nehezebb. Végezhetünk összehasonlító vizsgálatokat és becsléseket matematikai módszerek segítségével. Ez a boa körülbelül 3 méter hosszú lehetett.
Hány csigolyája van egy kígyónak?
Mulatságosnak tűnhet, de sokan úgy gondolják, hogy a kígyók egyáltalán nem rendelkeznek csontokkal. A csigolyák száma fajonként eltérő, úgy véljük némelyik fosszília esetében a háromszázötvenet is meghaladhatta, ami rengeteg. Minden csigolya jellegzetes tulajdonságokkal rendelkezik, hogy minél tökéletesebben kapcsolódjanak egymáshoz. Ennek köszönhetően a kígyók gerincoszlopa rendkívül rugalmas, ezáltal gyors mozgásra és hirtelen támadásokra képesek.
A gyűjteményben teljes csontvázakat is őriznek?
A tudományos vizsgálatokhoz a teljes csontvázak általában használhatatlanok, mivel a csontokat rögzítve és egymáshoz ragasztva vehetjük csak szemügyre. A csontokat egyenként kell megvizsgálnunk, persze a kígyók csontvázának rekonstrukciói mindig lenyűgöznek. A gyűjteményben nem, de a Ludovika tároló helyiségében láthatunk csontváz rekonstrukciót – teszi hozzá Vörös Judit.
A kígyók bőrét is tanulmányozza?
Sajnos a kígyóbőr nem őrződik meg az évmilliók során. Nem példa nélküli azonban, hogy szerencsés kutatók kivételes leletekre bukkannak. Franciaország Quercy tartományában felfedeztek egy több mint 40 millió éves mumifikálódott kígyóbőrt. A balti borostyán zárványaiból szintén ismertek kisebb gyíkok és gekkók, melyek bőre tökéletes állapotban maradt.
Melyik a kedvenc itteni példánya?
Az alkoholban tárolt példányok meglehetősen jó állapotban vannak, annak ellenére, hogy a hatvanas években preparálták őket. A színes példányok szemet gyönyörködtetőek, annak ellenére, hogy mesterségesen festették be őket.
Mi a benyomása Magyarországról és Budapestről?
Első alkalommal jártam az országban és élveztem az ittlétet. A Hüllő gyűjteményben végzett kutatómunka és Budapest hangulata nagyszerű emlékekkel tett gazdagabbá. Remélem, hogy egyszer visszatérek még.
Szerző: Döme Bernadett, Kucska Krisztián
Szerkesztő: Simó Szabolcs
Fotós: Simó Szabolcs