A 2014-es Herman Ottó emlékév lehetőséget adott arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk azokra az autodidakta kutatókra, akiknek munkássága meghatározó volt a hazai tudomány fejlődése szempontjából. Legányi Ferenc is ilyen kiemelkedő egyéniség volt. 2014-ben emlékeztünk meg születésének 130., halálának pedig 50. évfordulójáról.
Hazánk tán leghíresebb autodidakta kövületvadászának állított emléket a 2014. június 21-én a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretében nyílt „Legányi Ferenc, az autodidakta paleontológus” című időszaki kiállításunk. Kéziratos naplóinak segítségével mutattuk be életútját, paleontológiai munkásságát, kapcsolatát a kor neves tudósaival. A múzeumban féltve őrzött naplói mellett helyet kaptak a kiállításban az általa gyűjtött paleozoológiai és paleobotanikai ritkaságok, valamint a róla elnevezett fajok is. Az NKA támogatással megvalósult kiállítás 2014. december 31-ig volt látogatható a Mátra Múzeumban. Aki azonban nem tudta megtekinteni a kiállítást, a következő néhány sorban betekintést nyerhet Legányi Ferenc, a gazdálkodóból lett paleontológus életébe.
Legányi Ferenc polgári családba született 1884-ben. Apja budapesti vámtisztviselő volt, de 1898-ban az egész család Egerbe költözött, ahol a fiatal Ferenc az egri Főreáliskolában (ma Dobó István Gimnázium) jelesre érettségizett és mérnöki pályára készült. Műszaki tanulmányait azonban családi okok miatt félbe kellett szakítania, és a kisegedi családi birtokon gazdálkodásba kezdett.
Az egykori Egri Főreáliskola, ma Dobó István Gimnázium (forrás: Wikipedia)
A földművelés során rendkívül sok fosszilis maradványra lelt, ami felkeltette kíváncsiságát. Ennek hatására elmélyült a paleontológiával foglalkozó magyar és nemzetközi tudományos írásokban és egyre tudatosabban kezdte el gyűjteni az ősmaradványokat. A hagyatékában a mindennapi gazdálkodási ügyeinek adatai mellett ott találjuk a tudományos feljegyzéseit is.
A kisegedi birtok geológiai tanulmányozása mellett egyre távolabbra merészkedett, és szakmai ismereteinek birtokában, tervszerű gyűjtőútjai során több mint 100 lelőhelyet tárt fel. Csepreghyné Meznerics Ilona, a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárának egykori igazgatója a következőképpen beszélt róla: „Számtalan, általa felfedezett lelőhelyeinek begyűjtésével szinte ösztönösen irányítja a Bükkben folyó geológiai kutatást.”
A lelőhelyek között található az egri Wind-féle téglagyár agyagbányájának felső-oligocén rétegsora, a kisegedi alsó-oligocén flóra, a nagyvisnyó-dédesi permo-karbon kövületek, valamint a Dédestapolcsány környéki „homokkőflórák” növényei.
Elszántságát jól mutatja, hogy közel 200 ezer ősmaradványt gyűjtött össze, és ezek nagy része -körülbelül 80 ezer példány- ma is megtalálható a Magyar Természettudományi Múzeumban, a Földtani Intézetben és a Mátra Múzeumban.
Legányi Ferenc munka közben (forrás: MTM)
1951 élete egyik legboldogabb éve volt. Az országosan ismert szaktekintélyek szinte egyöntetű nyomására a politikailag megbízhatatlan Legányi 67 évesen került hivatalosan is a Dobó István Vármúzeumhoz, ahol még 12 évig hódolhatott szenvedélyének és folytatta gyűjtőtevékenységét.
A Dobó István Vármúzeum, ahol Legányi dolgozott (forrás: Wikipedia)
Őslénytani érdeklődése mellett gyűjtőútjai során mindent megfigyelt, feljegyzett, így méltán emlékeznek meg róla a régészet és néprajztudomány művelői is. Közel 13.000 oldalnyi, részben kötetekbe rendezett kéziratot (Múzeumi Napló) hagyott maga után, amely olyan információk tárháza (ősmaradványok és régészeti tárgyak rajzai, térképvázlatok, kottázott népdalok, néprajzi megfigyelések, irodalomtörténeti adalékok stb.), melyen kutatók nemzedékei nőttek fel, és még ma sem mondható teljesen feldolgozottnak.
Szakmai elismertségét, a tudományos élet iránta tanúsított nagyrabecsülését jelzi, hogy az általa feltárt, a tudományra nézve új fajok közül ez idáig 18 viseli a nevét. Ezeket a fajokat naplójában csak „Keresztgyerekeim”-nek becézi.
Legányi Ferenc (balra) gyűjtés közben (forrás: MTM)
A sors fintora, hogy az az ember, akinek oly sokat köszönhetett a magyar muzeológia (földtudomány, néprajz, régészet), szegényen, szeretett ősmaradványaitól, a Bükktől távol, idősek otthonában, a dunántúli Lesencetomajon halt meg 1964. április 9-én.
Szerző: Fűköh Levente
Bevezető: Fodor Lívia
Szerkesztő: Simó Szabolcs