Jó száz éve már, hogy a magyarok élen járnak a Balkán-kutatásban, és számos expedíció indult az utóbbi évtizedekben is Albánia részben még mindig ismeretlen növény és állatvilágának feltérképezésére. Bár érkeztek hírek arról, hogy élnek az országban földikutyák, de a tudomány eddig nem regisztrálta őket. 2014 szeptemberében Csorba Gábor harmadmagával indult útnak, hogy megkeresse az országban eddig rejtve maradt kisemlőst.
Földikutya a fűben. A föld alatti üregek lakója kellemetlenül érzi magát a felszínen.
Hogy lehet, hogy létezik még olyan emlősfaj Albániában, amellyel ott nem találkoztak eddig a kutatók?
Ez elsősorban a földikutyák életmódjának köszönhető, ők ugyanis a föld alatt élnek, sosem jönnek a felszínre. Ráadásul a napi ritmusuk teljesen eltérő a miénktől: mivel számukra érdektelen, hogy nappal van, vagy éjszaka, általában négy-öt óránként van egy aktívabb időszakuk, azután újra mozdulatlanok. Ennek ellenére nem igaz, hogy nem találkozott még vele kutató. Puskás Gellért kollégám, aki egyenesszárnyúakkal foglalkozik, egyik expedíciójáról hozott már egy bizonyító példányt, ami a múzeum gyűjteményében van. Azonban a földikutyákról az utóbbi évek kutatásai nyomán kiderült: míg külső jegyeikben szinte teljesen megegyeznek minden élőhelyen, a genetikai markerek számos faj elkülönítését teszik lehetővé. Jelenleg 23 különböző fajt ismerünk Európából. A mi expedíciónk célja tehát az volt, hogy feltérképezzük az albániai állományok élőhelyét, és DNS analízishez megfelelő példányokkal térjünk haza.
Kik voltak az útitársai?
Mizsei Edvárd herpetológushoz csatlakoztam, aki a Debreceni Egyetem hallgatója és mérgeskígyókkal foglalkozik, illetve velünk tartott Czabán Dávid emlőskutató, volt kollégám is. Edvárd alaposan megtervezte az utat; térinformatikai módszerek segítségével felmérte a lehetséges élőhelyeket és a hozzájuk vezető utakat, melyeknek érintésével eljutottunk Montenegrótól egészen Epiruszig, az albán-görög határ túloldalára.
Ez egy viszonylag hosszú út. Jutott elég idejük az utazás mellett az állatok megfigyelésére?
Szoros napirendünk volt, az biztos. Éjszaka vezettünk és úgy hajnali 2-3 óra körül megérkeztünk a feltételezett élőhelyre. Itt gyorsan hevenyészett tábort vertünk és kora reggelig pihentünk. Innentől napközben egészen késő estig azon voltunk, hogy elkapjunk egy földikutyát. Ha nem sikerült, maradtunk tovább, de siker esetén tovább utaztunk még aznap éjjel.
Hogyan lehet elkapni egy ilyen kis földalatti jószágot?
Ismernünk kell az életmódját. Megvizsgáljuk a járatot (egy vékony drót segítségével kitapogatjuk az irányát) és egy alkalmas szakasz egyik végét megnyitjuk. Valószínűleg a ragadozók elkerülése miatt, ilyenkor az aktív állat egy kupac földet maga előtt tolva igyekszik betömni a lyukat. Onnantól már csak azt kell figyelni, hogy van-e valamelyik járatnál aktív földikutya. Amikor a megnyitott résznél meglátjuk a földikutya előtt érkező földet, a menekülés útvonalát egy ásóval gyorsan elzárjuk mögötte, így csapdába ejtjük az állatot. Magyarországon ezzel a módszerrel 4-5 órán belül biztosan fogunk valamit.
És sötétben hogyan vették észre, ha aktív az állat?
Vékony bambuszpálcákat szúrtunk a földbe a járatok kibontott részénél, amelyeknek a végére a horgászok által használt kis kapásjelző fényt rögzítettünk. Így viszonylag nagy területről be lehet látni távcsővel, hogy az adott pálcák álnak-e még, vagy eldőltek.
Éjszakai földikutya „horgászat”. A zöld fények forrásai bambuszpálcákra erősített világító kapásjelzők (Mizsei Edvárd felvétele)
És Albániában mennyire voltak sikeresek?
Nehéz ismeretlen terepen földikutyát fogni, mert nagyon keveset tudunk az ott élő populáció életritmusáról. Sem a napi, sem az évszakhoz köthető aktivitását nem ismerjük. Csak aktív állatot tudunk elkapni, de az utazásunk nem esett egybe a földikutyák legintenzívebb időszakával. A dolgunkat az is nehezítette, hogy a talajviszonyok is egészen mások, a kemény, köves talajban sokkal nehezebb gyorsan ásóval lezárni az állat menekülési útvonalát. Emiatt végül csupán három példányból származó genetikai mintával tértünk haza. A legnagyobb csalódást talán a görögországi kutatás jelentette. Négy napot töltöttünk terepen, de végül egyetlen példányt sem sikerült elfognunk. Ez a kudarc mindenképp további expedíciók szervezésére ösztönöz!
És azt lehet már tudni, hány faj képviselőjével tértek haza?
Egyelőre nem, még nem került sor a genetikai vizsgálatokra. Azonban nem csak a példányok taxonómiai azonosítása, hanem már az élőhelyek feltérképezése is nagy előrelépés az eddigi ismeretekhez képest.
Miért fontos a földikutyafajok albán élőhelyeinek feltérképezése?
Tudjuk, hogy a jégkorszak folyamán az élővilág délebbre húzódott, hogy átvészeljék a hideg időszakot. Ezeket a menedékhelyeket hívjuk refúgium területeknek. Ha megértjük ezeknek a menedékhelyeknek a benépesülését, valamint a felmelegedés után az élőlények visszatérését északra, az evolúciós, fajtörténeti, állatföldrajzi és klimatológiai szempontból egyaránt izgalmas következtetésekhez vezethet.
Lélegzetelállító expedíciós terület, a kép előterében földikutyatúrások láthatók (Czabán Dávid felvétele)
Rengeteg expedíción vett már részt, de ez volt az első albán útja; miben különbözött ez a többitől? Milyennek találta Albániát?
Az én koromban az ember már a mérhetetlen kíváncsiság mellett némi aggodalommal is néz egy új országra. Milyen a közbiztonság, fogunk-e tudni tankolni, megfelelő élelmiszerhez jutunk-e, mit szólnak a helyiek, ha megjelenünk egy terepjáróval és három sátorral. A félelmeim nem igazolódtak be. Nem szenvedtünk hiányt semmiben és a helyiek is szeretettel fogadtak minket. Az utóbbi években jelentősen javult az úthálózat is, amely megkönnyítette az utazást, viszont az élővilág számára ez inkább negatív változás. Az Albániában töltött idő alatt rájöttem, hogy könnyen bele lehet szeretni ennek az országnak a szépségeibe.
A földikutya hengeres testalkatú rágcsáló, hossza 15–24 cm, súlya 25-35 dkg. A földalatti életmódhoz alkalmazkodott, ezért szemeit bőr borítja, melyek így legfeljebb csak a fény és a sötét megkülönböztetésére alkalmasak. Maga ásta járatokban él, fajtársait messze elkerüli. Ezen a néven rengeteg külön fajt ismerünk, amelyek megjelenésükben nem, de genetikai anyagukban markánsan különböznek egymástól. Számos kis egyedszámú faj erősen veszélyeztetett az élőhelyek beszűkülése miatt.
Szerző: Tegzes Mária
Szerkesztő: Simó Szabolcs