Interjú Emmanuel Arriaga-Varela mexikói rovarásszal, aki egy tudományos ösztöndíj támogatásával érkezett Európába.
A prágai Charles Egyetem PHD hallgatója, doktori értekezését a szárazföldi csiborok taxonómiájáról írja. Emmanuel már korábban elhatározta, hogy meglátogatja a Magyar Természettudományi Múzeum fajokban gazdag Stenotarsus-gyűjteményét, melyre végül a Synthesys program keretében nyílt lehetősége. A csiborokon kívül ugyanis leginkább a Stenotarsus genuszba tartozó álbödefélék (Endomychidae) foglalkoztatják. A fiatal kutatót tudományos munkásságáról, legfontosabb felfedezéseiről és kalandos expedícióiról kérdeztük.
Miről írja doktori értekezését?
A Megasternini rendszertan dolgozom, mely a szárazföldi csiborok egyik nemzetsége. Ezen kívül a múzeumban az álbödefélék diverzitását és taxonómiáját is tanulmányozom.
Gyűjteményünk megismerése miért fontos a számára?
A gyűjteményben számos trópusi álbödefaj megtalálható, köztük sok Stenotarsus is. Mivel kutatásom fő célja e fajok taxonómiai felülvizsgálata, ezek a példányok, különösen a típuspéldányok – tehát azok, amelyeken az új fajok leírása alapul – értékes információval szolgálnak számomra. Annak érdekében, hogy megbizonyosodjak róla, mely fajok élnek napjainkban Közép- és Dél-Amerikában, a maguk fizikai valójában felül kell vizsgálnom ezeket a bogárpéldányokat. A folyamat lépéseit a bogarakról készített fotókkal és mérésekkel dokumentálom. Sok a tennivalóm, ami nem meglepő, hiszen ez a világ ötödik legnagyobb példányszámú Stenotarsus-gyűjteménye London, Berlin, Párizs és a floridai Gainesville után.
Sikerült találnia különleges vagy ritka példányokat?
Legalább két új fajt fedeztem fel Costa Rica területéről, és Nicaraguából olyanokat, melyek korábban ismeretlenek voltak az országból. Van itt néhány dél-amerikai faj, melyeket korábban már azonosítottak, de nem vagyok benne biztos, hogy helyesen írták le őket. Ezek nagyon ritkán láthatók gyűjteményekben, ezért megpróbálok kihasználni minden pillanatot, hogy ellenőrizzem őket és megörökítsem jellegzetes morfológiai (alaktani) jellegzetességeiket. Ez a lépés elengedhetetlen a további munkámhoz.
A Paniegena baloghi (Strohecker, 1979) holotípusa (és egyetlen eddig ismert példánya). Ez az álböde Új-Kaledónia szigetén bennszülött (endemikus). A példányt a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzik (fotó: Emmanuel Arriaga-Varela)
Hogyan használja fel ezeket a példányokat jövőbeli kutatásaihoz? Magával viheti őket?
Tulajdonképpen képeket készítek, melyek hasznosak lesznek számomra abban, hogy felderítsem a kapcsolatokat a közép-amerikai és a dél-amerikai Stenotarsus-ok között. A jövőben filogenetikai vizsgálatokat végzek majd a Stenotarsus genuszról, hogy átfogó képet kapjak a jellegzetességeiről és az elterjedéséről. A gyűjteményben nem csak értékes álbödefélékre bukkantam, hanem csiborokat is találtam, többek között Chiléből, melyekről tanulmányt írok és publikálok PhD-kutatásomhoz.
Álbödefélékkel teli tároló a Magyar Természettudományi Múzeumban
Mit szeret leginkább a munkájában?
A legizgalmasabb rész számomra az, amikor mikroszkóp alatt vizsgálok egy új fajt, meghatározom, majd nevet adok neki. Szintén szeretek terepre menni, az erdőben gyűjteni, ami olykor egészen kalandosra sikerül. A gyűjtemények látogatása is érdekel, szóval szinte minden egyes pillanatát élvezem a munkámnak.
Miért éppen az álbödefélék foglalkoztatják?
A bogarak az állatvilág legnagyobb fajszámú csoportját alkotják. Ezen kívül a gombák iránt is érdeklődőm, melyeket az álbödefélék előszeretettel fogyasztanak, talán ezért állnak olyan közel hozzám. Szakdolgozatom írása közben találkoztam Wioletta Tomaszewskával, a Varsói Egyetem Zoológiai Intézetének professzorával, aki a gombafogyasztó bogarak egyik vezető szakértője. Azóta együtt dolgozunk az álbödéken.
Hány új fajt fedezett már fel?
Eddig 16 új fajt publikáltam, emellett néhány példány valószínűleg további új fajokat képvisel. Az egyik kedvencem a Stenotarsus kafkai, melyet a híres cseh író, Franz Kafka után neveztem el.
Új Stenotarsus-fajok Közép-Amerikából
Forrás: Arriaga-Varela E., Zaragoza-Caballero S., Tomaszewska W. & Navarrete-Heredia J. L. 2013: Preliminary review of the genus Stenotarsus Perty (Coleoptera: Endomychidae) from México, Guatemala and Belize, with descriptions of twelve new species. – Zootaxa 3645:1–79.
Az eredeti cikk online elérhető
Milyen izgalmakat rejtenek a gyűjtőexpedíciók?
A gyűjtések során Mexikóban olykor félelmetes pillanatokat kell átélnünk. Legalább két alkalommal hallottam már lövöldözést a terepen. Egyszer egy város határában gyűjtöttünk rovarokat, amikor hirtelen észrevettük, hogy egy férfi egyenesen felénk fut fegyverrel a kezében. Hátborzongató élmény volt, de a fegyveres tovább haladt, és eltűnt a távolban, így szerencsére nem sérültünk meg. Másik alkalommal egy faluból hallottunk lövéseket, majd kutyaugatást. A lövöldözés valószínűleg akkor tört ki, amikor a betörők behatoltak egy házba. Talán megrázónak hangzik, de Mexikóban hozzá kell szokni a hasonló szituációkhoz.
Remélem, azért ennél kellemesebb emlékei is vannak.
Leginkább azokat a helyeket szeretem, ahol különlegesek a természeti körülmények. Egyszer Dél-Afrikába látogattam, Nyugat-Fokföld tartományba, mely a kontinens legdélebbi része. A táj lélegzetelállító volt, mivel a világ többi részéhez egyáltalán nem hasonlít. Azzal a céllal mentünk Fokföldre, hogy különleges csiborokat gyűjtsünk az ún. gondwanai faunából, melyek az ősi szuperkontinens, Gondwana egykori területének darabjain élnek: Chilében, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon. A fajok a Rygmodinae alcsaládba tartoznak, melyet a nevezéktani szabályok miatt a Cylominae névre változtattunk. Ezen kívül a területen új fajt és új genuszt is találtunk a Megasternini nemzetségből. A gyűjtési módszer nem volt éppen bizalomgerjesztő, mivel ezek a bogarak marhatrágyát fogyasztanak. Emlékszem, éppen hétvége volt, családok gyűltek a nyaralók körül, amíg meg nem törtük az idillt. Az emberek állandóan kérdezgették, hogy mit művelünk, mivel a trágyával teli zsákjainkra akaratlanul is felfigyeltek.
Új, leírás előtt álló csiborfaj Nyugat-Fokföld tartományból (fotó: E. Arriaga-Varela)
Hogyan került kapcsolatba a múzeumunkkal?
Már a Synthesys-pályázatom előtt tudtam, hogy Budapest ideális helyszín lehet a kutatásaimhoz. Először Merkl Ottóval, a Bogárgyűjtemény kurátorával vettem fel a kapcsolatot, aki vállalta, hogy fogad, ha sikeresen elnyerem a Synthesys-ösztöndíjat. Évekkel ezelőtt hallottam a múzeum gazdag Bogárgyűjteményéről, sőt Merkl Ottó és két bogarász kollégája szintén gyűjtöttek álbödéket, köztük Stenotarsus-fajokat, amikor 2007-ben Nicaraguában jártak.
(„Nicaraguában többnyire éjjel, az erdőben gyűjtöttünk, ami elég félelmetes. A forróságot és a magas páratartalmat közép-európai emberként elég nehezen viseltem, ráadásul furcsa hangokat hallottam és fenyegető szemeket láttam a levelek mögött, főleg pókokét. Minden éjjel gyorsan felkapkodtuk a bogarakat, és kimenekültünk az erdőből. Sajnos, ezeket a bogarakat nappali fényben lehetetlen megtalálni” – meséli Merkl Ottó.)
Hogyan lehet észrevenni ezeket a parányi bogarakat?
Jó szem kell ahhoz, hogy az ember meglássa őket a farönkökön és a törzseken, de az avarba is belekerülnek, amikor leesnek a fákról. A módszer meglehetősen egyszerű. Először is a növényi anyagot fel kell venni a földről, majd átrostálni, ezután óvatosan ki lehet válogatni a bogarakat a törmelékből. Éjjel néha mesterséges fényforrásokkal is sikerrel járhatunk. A fény által odacsábított éjjeli bogarakat könnyen el lehet kapni a higanygőzlámpa mögé kifeszített lepedőn. A módszer kényelmes, nyugodtan hátra lehet dőlni egy pohár bort kortyolgatva, és várni a kapásra.
Gyűjtés a dél-afrikai Nyugati-Fokföld tartományban (Matthias Seidel és Emmanuel Arriaga-Varela) fotó: Dominik Vondráček
A bor illata is képes előcsalogatni a bogarakat?
Magyarország kontinentális éghajlatán a bogarakat vörösborral is tőrbe lehet csalni, de a fehérbor hatástalan. A trópusokon ez a módszer nem túl hatékony. Az erjedt banán viszont jó csali, a benne lévő cukor fermentációjakor keletkező vegyületek ugyanis felkeltik a virágbogarak figyelmét. A szúfélék (Scolytidae) szintén előcsalogathatók alkohollal, mivel ezek a rovarok beteg, haldokló fákban táplálkoznak és fejlődnek, melyek alkoholt, főleg metanolt, de etanolt is kibocsátanak.
A kép közepén a Paniegena baloghi holotípusa látható
Miért fontos gyűjteni ezeket az állatokat?
A tudományt mindig is a kíváncsiság és a természet megismerésének vágya vitte előre. A Föld minden egyes faját meg kell ismernünk, mivel azok bioindikátorként jelzik számunkra a környezet aktuális állapotát. Spanyolul azt mondjuk, hogy ezek az élőlények apró szemcsék a strand homokjában, amit mi olyan nagyra értékelünk.
Melyik múzeumba tervez még eljutni a Synthesys-ösztöndíjjal?
Szeretném meglátogatni Bécset és Koppenhágát, és talán Berlint is. A híres városok és a természettudományi múzeumok a listámon szerepelnek, nem szívesen hagynék ki egy párizsi vagy londoni látogatást a fennmaradó három év alatt, amit még Európában tölthetek.
Szeret Európában kutatni?
Nagyon is, annak ellenére, hogy mexikóiként nem igazán szoktam hozzá a hideg időhöz, ezért a telet különösen nehezen viselem. A gyönyörű városok azonban mindenért kárpótolnak. Élvezem, amikor különböző nyelveket hallok és megannyi érdekes kultúrával találkozom.
Szerző: Döme Bernadett, Kucska Krisztián
Szerkesztő: Merkl Ottó
Fotók: Simó Szabolcs