A Kétszárnyúak gyűjteményének részlete

Egyetemi évei alatt csatlakozott a Fóti-Somlyó élővilágát vizsgáló kutatócsoporthoz. Később két fokozottan védett faj, a magyar futrinka (Carabus hungaricus) és a pusztai gyalogcincér (Dorcadion fulvum cervae) populációinak egyedszámbecslését végző munkába kapcsolódott be. A projektben több munkacsoport is részt vett. A fajok vizsgálatán túl módszertani kutatásokat is folytattak, hogy megtudják, milyen mintavételi intenzitással becsülhető elfogadható pontossággal rovarok egyedszáma. A Kiskunságban 636 db talajcsapdát helyeztek el 20x20 méteres területeken kétféle sűrűségben. A vizsgálatokból kiderült, hogy - sajnos - csak az intenzív mintavételezéssel gyűjtött adatokból (sűrűbb csapdaháló) lehet az egyedszámokat megbízhatóan becsülni. A közös munka végeredménye a Kárpát-medence állatvilágának kialakulását bemutató könyv lett. Sikeres kutatómunkájának eredményeként 2009-ben I. helyezést ért el a XXIX. OTDK-n (Országos Tudományos Diákköri Konferencián), valamint környezetvédelmi és Pro Sciencia különdíjat is kapott. 

Soltész Zoltán

Már az egyetemi jelentkezéskor is tudta, hogy rovarokkal szeretne foglalkozni. Az ott töltött évek alatt az is nyilvánvaló lett számára, hogy munkáját a múzeum kötelékében szeretné folytatni. A kétszárnyúak gyűjteményében Papp László professzor vezetése alatt talált magának PhD-témát, melynek címe az Odúlakó madarak kétszárnyúegyütteseinek vizsgálata lett. Papp László a hazai légyfauna feltárását - egyfajta hazafias tettként - szívügyének tartja (eddig 114 hazai légy család több mint 6500 faját ismerjük). Ezt a célt számtalan helyen és módszerrel történő gyűjtéssel lehet csak elérni. Többek között ragadozómadár-fészkekben is gyűjtött, és azt tapasztalta, hogy a fiókák körül rengeteg, a kétszárnyúak rendjébe tartozó faj hemzseg. Ilyen tapasztalatokon alapulva kapta Zoltán a feladatot, hogy vizsgálja a madarak és a kétszárnyúak közötti együttélés okait. Három helyszínen, Kardoskúton, Ócsán és a Pilisben kezdte meg kutatómunkáját. Olyan fészkeket keresett, melyekről a madarászok folyamatosan gyűjtenek adatokat. Ezeket egyrészt be lehet vonni a vizsgálatokba, másrészt nagy segítséget jelentenek, mert az adatok birtokában nem kell az összes fészket felkeresni, hanem célzottan előre meghatározott fészkeket lehet mintavételezni. Terepi munkákhoz hozzátartozik persze, hogy nem lehet mindent előre megjósolni. A pilisi telephelyen nem is tudott megfelelő számú példányt gyűjteni, igaz néhány faunában új törpeszúnyog fajra akadt közöttük, de a mennyiség statisztikai vizsgálatokhoz nem elégséges. Ugyanakkor az odútelep mellett lévő pocsolyákból sikerült kimutatni egy faunára új csípőszúnyog fajt. A kardoskúti kék vércse telep ezzel ellentétben nagyon sikeres választásnak bizonyult.  Kék vércsékhez kapcsolódó kétszárnyú fajokból több mint 70000 példányt sikerült összegyűjtenie és meghatároznia. Ez adja az alapját a PhD dolgozatának.

Kék vércse
(forrás: Soltész Zoltán)

Korábbi külföldi kutatások alapján továbbfejlesztett egy eljárást a kétszárnyúak gyűjtésére:10x15 cm-es műanyag lapra gélt vitt fel, amelybe beleragadtak a fészket felkereső kétszárnyúak. Az odúk helyzetét a madarászok adatai alapján jól ismerte, így pontos információi voltak az ott élő fiókák koráról, számáról, melyeket a későbbi elemzésekhez fel tudott használni. A Kardoskúton lévő telepen évente 60-130 pár fokozottan védett kék vércse költ. Néhány szoliter fészek mellett három nagyobb kolóniába csoportosulnak a madarak. A kék vércsék általában kolóniában költenek, ami azért is szerencsés, mert így jobban tűrik a zavarást, könnyebb őket megfigyelni és mintavételezni. Zoltán mindig a madarászokhoz igazította terepi mintavételezéseit, így együtt jártak ki a fészkekhez és másztak fel a fákra kitenni a ’ragacsos lapokat’.  Egy átlagos éjjelen több mint 100 csípőszúnyog és más kétszárnyúak rendjéhez tartozó faj ragadt a lapra. Természetesen a lap nem fogja meg az összes szúnyogot, de elegendő számú kerül rá ahhoz, hogy statisztikailag lehessen elemezni. A kutatás rengeteg izgalmas eredményt hozott. Tudták, hogy a madarak átlagosan 3-4 tojást raknak, ennek eloszlása nem egyenletes, és több fióka nagyobb számú csípőszúnyogot vonz.  Amíg a fiókák röpképtelenek - ezáltal védtelenek a fészekben -, a szülők pedig visszajárnak etetni őket, addig a szúnyogok ezt a helyzetet ki tudják használni. A lapokra ragadt szúnyogokból vett minták ezt alátámasztották. Az is kiderült a csapdákat megvizsgálva, hogy a csípőszúnyogok mekkora sikerrel jártak az este folyamán (vérrel telt potrohúak aránya a lapon). A Szent István Egyetem Virológiai tanszékével kooperálva sikerült a dalos szúnyogból (Culex pipiens) kimutatni a nyugat-nílusi vírust. Ezután a fiókáktól is vettek vért, igaz ezekben a mintákban nem sikerült vírus RNS-t kimutatni, de a vírus ellen termelt ellenanyagot igen. Szignifikáns negatív összefüggést találtak az ellenanyagszint és a fiókák kora között, azaz minél kisebb volt a fióka, annál több ellenanyagot termelt. Azoknál a fiókáknál, ahol az anya átesett fertőzésen, az ellenanyagot átadta a tojáson keresztül a fiókának (maternális immunitás). A terepi munka, gyűjtés, határozás és különböző vizsgálatok elvégzése rendkívül időigényes munka, melynek befejezéséhez, az eredmények publikálásához és a PhD-fokozat megszerzéséhez közeledik. 

Kék vércse odú
(forrás: Soltész Zoltán)

Emellett több más területen is helytáll Zoltán. Munkatársa az MTA Ökológiai Kutató Intézete Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjának. Az ökológusok másfajta megközelítésben vizsgálják az élőlényeket, mint a múzeumban, ahol a ritka fajok az igazán érdekesek (egyébként a fajok nagytöbbsége ritka), míg az ökológiai vizsgálatokban, az ökológia jelenlegi eszköztárával csak a gyakori/nagyobb egyedszámban jelen lévő fajokra vonatkozóan lehet összefüggéseket kimutatni. Ökoszisztéma-szolgáltatások alatt értjük azokat az “előnyöket és hasznokat”, amelyeket az emberiség az ökoszisztémáktól kap. A kétszárnyúak jelentős szerepet töltenek be a pollinációban, lebontásban és számtalan helyen használják őket a biológiai védekezésben. 

Soltész Zoltán munkahelye

Sokszínűségét mutatja, hogy az idei évben a múzeum elkezdi használni az általa összerakott és programozott fényképező szerkezetet, mellyel számos unikális (holotípus) állat kockáztatását (postázás) lehet kiváltani. Ezen kívül az ő tervezte meg (Peregovits Lászlóval együtt) és ő programozta le a múzeumi folyóiratok kereshető on-line adatbázisát. 

Soltész Zoltán Saját készítésű fényképezőgépe

Jövőbeli tervei közé tartozik a délnyugati határ mintavételezése, ahol az invazív tigrisszúnyog (Aedes albopticus) és Ades japonicus fajok után kutatnak. Ezek a fajok könnyen terjednek, akár abroncsokban lévő vízterekben is képesek szaporodni hiszen, kifejlődésükhöz kis mennyiségű víz is elegendő. Zoltánék feltételezik, hogy ezek a fajok itthoni megjelenése nemsokára működő populációkat fog eredményezni. Ennek feltérképezésére azért van nagy szükség, mert ezek a fajok olyan veszélyes betegségeket is terjesztenek, mint például a sárgalázat vagy a csonttörőlázat. Megjelenésük azért meglepő, mert maga a szúnyog és a betegség is melegebb területekre jellemző, de a klíma változékonysága, melegedése alapot adhat ezeknek a terjedésére. Szeretnék tisztázni, hogy jogos-e a félelem, miszerint először megjelenik a vektor, és ezt követni fogja a vírus és elterjedhetnek a hazánkban eddig ritkának számító betegségek. 

Tigrisszúnyog
(fotó: Soltész Zoltán)

Szöveg: Bőhm Sára

Frissítés: Soltész Zoltán 2020.november 1.-től már nem dolgozik a múzeumban.