A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya a dunai tarajosgőtét választotta 2015-ben az év fajának. Hazánknak kiemelt jelentősége van a dunai tarajosgőte megőrzésében, mivel a teljes európai állomány több, mint fele Magyarország területén él. Ez a gőtefaj a nevéhez híven a Duna és vízgyűjtői mentén terjedt el, így állományai a Bécsi-medencétől a Duna-Deltáig megtalálhatóak. Előfordul még hazánkban a Tisza, a Dráva és a Száva mentén is.
A tarajosgőtéknek Európában hat faja él. Egészen 1983-ig ezek mindegyikét a közönséges tarajosgőte (Triturus cristatus) alfajaként tartották számon. Ekkor olasz kutatók genetikai vizsgálatokat végeztek, és a jelentős DNS-különbségek alapján megállapították, hogy az alfajokat érdemes önálló fajként kezelni. Hazánkban a dunai tarajosgőte mellett még két tarajosgőte-faj fordul elő: az alpesi tarajosgőte (Triturus carnifex) az Őrségben, a közönséges tarajosgőte (Triturus cristatus) pedig az ország északkeleti határvidékén található meg.
A dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus) (Fotó: Vörös Judit)
Nagytestű gőte, akár 12–13 cm-re is megnőhet. Teste sötétbarna, fekete foltokkal tarkított, vagy egységesen fekete színű. A fekete torokrészen és az oldalán apró fehér foltok találhatóak, a hasa élénk narancssárga fekete foltokkal. A nászruhás hím a szem vonalától a farok végéig húzódó rojtozott szélű magas tarajt visel, a farka oldalán hosszanti fehér csík található. Szivárványhártyája narancssárga. A két ivar között némi testméretbeli különbség mutatkozik, a hímek valamivel kisebbek, és kloakájuk duzzadtabb.
A dunai tarajosgőte hasi oldala narancssárga, amit fekete foltok díszítenek. Torokrészén és oldalán apró fehér pettyek láthatóak. (Fotó: Vörös Judit)
Zömök testalkatú lárvájának hossza 30–70 mm. Feje szélessége meghaladja a törzs átmérőjét. Orra rövid és tompán lekerekített. Szemei nagyok, oldalt és magasan állnak, átmérőjük egyenlő az orrlyukak közti távolsággal. Végtagjaik hosszúak és vékonyak. Farka hosszabb, mint a teste, csúcsos végű. Hátoldala világos-, közép- vagy zöldesbarna, feketén pontozott. Úszóvitorlája felső szélén fekete foltok láthatóak.
A három hazánkban előforduló tarajosgőte-faj elkülönítése nem könnyű, mivel testalkatra, színezetre és mintázatra nagyon hasonlóak egymáshoz. A dunai tarajosgőte teste kissé hosszabb és karcsúbb, mint közeli rokonaié, ami elsősorban fokozottan vízi életmódjából adódik. Mivel az alpesi tarajosgőte csak a nyugati határvidéken, a közönséges tarajosgőte pedig csak az ország északnyugati határvidékén fordul elő, Magyarország nagy részén a dunai tarajosgőtével találkozhatunk.
Tavasszal nagyjából március elején kezdik meg a vándorlásukat a telelőhelyekről a víztestek felé. A nászidőszak alatt és utána még akár 6 hónapig is a vízben maradhatnak. Egyes élőhelyeken, főleg ahol sekélyebb, kiszáradó vizekben szaporodnak, hamarabb elhagyják a víztestet, és szárazföldi életmódra váltanak. Ott repedésekben, üregekben, kövek és farönkök alatt húzódnak meg, és főleg éjszaka aktívak.
Nászidőszakban a hím gőték magas, cakkos szélű tarajt növesztenek.
(Fotó: Halpern Bálint)
Párzásuk egy látványos násztánccal indul. Ilyenkor a hímek a nőstényhez közelebb merészkednek, és farkukkal a kloákájukon kiengedett úgynevezett feromonokat (párválasztáskor az ellenkező nem csalogatására használt vegyi anyagokat) a nőstény felé legyezik. Ha a nőstény hajlandóságot mutat a párzásra, a hím elindul, és a tó aljzatára helyezi a spermatofórákat. A nőstény ezeket kloákájával felveszi, majd néhány órával később lerakja a megtermékenyített petéket. Egy nőstény nagyjából 200 petét rak le, melyeket egyesével a vízinövények leveleire tapaszt. A petéket kocsonyás burok védi a ragadozóktól. A petéknek körülbelül a feléből alakul ki lárva. Az átalakult lárvák nyár végén, ősz elején hagyják el a vizet. Mind a kifejlett egyedek, mind a lárvák ragadozó életmódúak. A vízben töltött időszakban vízirovar- és szúnyoglárvákkal, kisrákokkal (vízibolhák, evezőlábú rákok) és gyakran kisebb ebihalakkal táplálkoznak. Szárazföldi életszakaszukban nagyrészt bogarakat, legyeket és hártyásszárnyúakat fognak.
Hím és nőstény dunai tarajosgőte. A hímeket tarajuk alapján könnyű elkülöníteni a nőstényektől. (Fotó: Vörös Judit)
Legkönnyebben a tavaszi és az őszi vándorlásuk során figyelhetjük meg őket. Civil természetvédelmi szervezetek és a nemzeti parkok az ország számos pontján szerveznek kétéltűmentő akciókat, hogy segítsék azokat az állományokat, amelyeknek a telelő- és szaporodóhelyét forgalmas közút választja el.
A dunai tarajosgőte elsősorban a síkságok nyílt területeinek lakója. Előnyben részesíti a tavakat, mocsarakat, csatornákat és holtágakat, de előkerült már a Duna főágából is. Kedveli a mélyebb vizeket, ahol rejtőzésre alkalmas alámerülő vízi növényzet található.
Mint minden más kétéltűfaj Magyarországon, a dunai tarajosgőte is törvény által védett, természetvédelmi eszmei értéke 50 000 Ft. Az Európai Unió a közösségi jelentőségű fajok közé sorolta, vagyis Natura 2000-es jelölőfajnak választotta.
Hím dunai tarajosgőte. Tavasszal akár 10 cm-es sekély vízállásokban is találkozhatunk a fajjal. (Fotó: Halpern Bálint)
A Nemzeti Biodiverzitás-monitoring Rendszer keretében más kétéltűfajokkal együtt a dunai tarajosgőtét is vizsgálják a kutatók, hogy megállapítsák állománynagyságát, és feltérképezzék veszélyeztető tényezőit. Ilyenkor gőtecsapdákat helyeznek ki az élőhelyre, majd a befogott egyedeket a vizsgálat után szabadon engedik. Egy-egy állomány több éven át tartó vizsgálata fényt deríthet az élőhelyhez kapcsolódó problémákra, és felhívhatja a természetvédelmi hatóságok figyelmét a populáció kiemelt kezelésére.
A dunai tarajosgőték állományai Európa szerte veszélyben vannak. Élőhelyeik kiszáradása, megszűnése, az autóutak és lakott települések miatti feldarabolódása jelentősen csökkenti előfordulásukat. Komoly veszélyt jelenthet még rájuk nézve a kisállat kereskedésekben vásárolt, egzotikus kétéltűek és hüllők megunt példányai, amelyek nemcsak kiszorítják őket természetes élőhelyükről, hanem megfertőzik őket idegen betegségekkel.
Vörös Judit