Nílusi víziló állkapocsdarab agyarakkal
A Természetbúvár-terem egyik kevéssé szem előtt lévő zugában található egy nílusi víziló (Hippopotamus amphibius) állkapocsdarabja. Mivel a csont az állkapocsnak csak az első negyede, nem látszanak az őrlőfogak sem, ezért kevesen találják ki, milyen állathoz tartozhat. Annak ellenére, hogy hiányos az állkapocs, és csak a két alsó szemfog maradt meg benne, éppen eléggé meghökkentő látvány. Ha kézbe vesszük, rájövünk, miért is veszélyes a víziló harapása. A vízilovak, különösen a bikák alsó és felső szemfogai agyarakká fejlődnek, melyek az állat egész élete folyamán növekednek. Hosszuk a domináns bikák esetében 50 cm-nél is több lehet. Ráadásul, amikor az állat bezárja a száját, az alsó és a felső szemfogak egymáshoz dörzsölődve élezik egymást. Ezért aztán egy vízilóharapásnak csonkolás vagy halál lehet a következménye.
Nílusi víziló állkapocsdarab agyarakkal (kép: György Zoltán)
Az alsó metszőfogak is agyarszerűvé fejlődnek, és hosszuk elérheti a 40 centimétert. Dárdaszerűen előre állnak, és a hímek egymás közti dominanciaharcaiban van jelentőségük. Sajnos a mi búvártermi állkapcsunkból hiányoznak a metszőfogak. A nílusi víziló, annak ellenére, hogy főként fűvel táplálkozik, rendkívül veszélyes és kiszámíthatatlan. Terepen gyorsabb, mint az átlagos képességű ember. Pedig azt gondolnánk, hogy a viszonylag rövid lábakon nehéz másfél-két tonnát mozgatni. Természetes élőhelyei jelentős részéről már eltűnt, Afrikában főként védett területeken találkozhat vele a szerencsés kiránduló. Kevesen tudják, hogy a legközelebbi rokonai a cetek. A disznófélékkel és más párosujjú patásokkal csak távolabbi rokonságban áll. Három rekeszes gyomra részben hasonlít a kérődzők összetett gyomrához, de ez szintén csak párhuzamos fejlődés eredménye.
Nílusi víziló állkapocsdarab agyarakkal (kép: György Zoltán)
szerző: Kispál István (Közművelődési Osztály)