Montírozott csíkos szkunk kölyök a Természetbúvár-teremben
A Természetbúvár-terem egyik népszerű látnivalója egy csíkos bűzösborz, másik nevén csíkos szkunk (Mephitis mephitis). Mivel a múzeumi példányunk valószínűleg valamelyik állatkertből származó kölyök, a látogatók közül sokan megkérdezik: „csak ekkora?”. Ilyenkor elmondjuk, hogy fiatal egyed volt. Sajnos a gyerekek és a felnőttek is gyakran borznak hívják, pedig a bűzösborzok a ragadozók rendjén belül önálló családot alkotnak, és nem rokonai a mi borzunknak. Az eurázsiai borz (Meles meles) a menyétfélék közé tartozik. Ellentétben az animációs filmekkel, a szkunknak nem a „zöld szellentése” a borzalmasan büdös, hanem a végbélnyílása közelében található két mirigy olajszerű váladéka, amelyet „áldozatára” spriccel.
Csíkos szkunk kölyök a Természetbúvár-teremben (kép: György Zoltán)
Ezzel próbálja távozásra bírni vélt vagy valós támadóját. Célozni is tud, és vegyi fegyverének hatótávolsága a négy métert is elérheti. Észak-Amerikában a faj gyakorinak mondható, az ember közelsége sem nagyon zavarja. Fordítva annál inkább. A kutyák és a macskák is megtanulnak tiszteletet tanúsítani iránta. Kevésbé közismert, de a 19. században még háziállatként is tartották. Rágcsálóirtásra használták főként fészerekben, istállókban. A mi példányunk már ártalmatlan, a gyerekek bátran szagolgathatják.
Szerző: Kispál István (Közművelődési Osztály)