Szerencsés, akinek kertje van – e koronavírusos időkben legalább van hová kimenekülnie a bezártságból. Nincs is jobb a testet-lelket üdítő kerti munkáknál! Kezdjünk hozzá például a komposzt terítéséhez.
Kisebb-nagyobb pajorokra gyakran bukkanunk a komposzt feltúrásakor, ezek általában az aranyos (Cetonia aurata) és az olajzöld virágbogár (Protaetia cuprea) lárvái, melyek jó szolgálatot tesznek: a növényi maradványokat evés közben felaprítva gyorsítják a komposzt érését. Csakhogy néha előkerülnek akkora pajorok is, amelyek az előzőekhez képest valóságos szörnyetegek.
Kép: Grabant Aranka
Pusztán a méretük alapján tudhatjuk, hogy ezek az orrszarvúbogár lárvái. Beláthatatlanul messzinek tűnik a június, amikor a kifejlett orrszarvúbogarak a forró estéken röpködnek majd – de a pajorok láttán megnyugodhatunk, hogy itt vannak, és az ember végre egyszer nem a rovarvilág pusztulásához járul hozzá, hanem kényelmes körülményeket teremt egy látványos – és védett – fajnak.
Kép: Németh Tamás
Az orrszarvúbogár eredetileg a nagy, öreg, már betegeskedő fák vaskos elhalt gyökereiben fejlődött. Ilyen fákból azonban az európai és hazai erdőkben nem sok maradt. Bogarunk azonban nem adta meg magát a sorsnak – beköltözött az emberi településekbe. Ma orrszarvúbogarakat legbiztosabban fűrésztelepek korhadó fűrészporhalmaiban, fából készült szerkezetek földbe ásott részeinél, kertvárosok és falvak utcáin láthatunk – na meg a lárváikat a komposztban.
Kép: Grabant Aranka
Ha orrszarvúbogár-pajorokat találunk, szépen helyezzük vissza a komposztba, és ne szórjuk szét az összes anyagot az ágyásokban – hagyjunk annyit, hogy a pufók evőgépek ne maradjanak éhen. Halmozzunk rájuk még kerti hulladékot, és várjuk a nyarat, amikor a fényes barna bogarak meglátogatnak minket, miközben a lámpa alatt egészségesen kortyolgatjuk italunkat a kertben.
Szöveg: Merkl Ottó