Ammoniteszek és Belemniteszek a burkolatokon
Ősmaradványokkal nemcsak az iharkúti leleteket bemutató kiállításunkban találkozunk, hanem már az odavezető úton is. Amint a múzeum kupolacsarnokából az állandó kiállításba tekergő két csigalépcsőn feljutunk az első szintre, és rögtön megállunk az éppen tojást majszoló Coelophysis-rekonstrukció falba süllyesztett vitrine előtt, különös képződményeket látunk a padlón és a falakon.
A falba süllyesztett vitrinben látható Coelophysis (fotó: Szabados Tamás)
Kisebb-nagyobb csigaház- és lövedékszerű formák simulnak a burkolat felszínébe. Sok kérdés felmerülhet bennünk: milyen állat háza lehetett? Csigáé? Lábasfejűé? Mi volt a tápláléka? Élt belőle nagyobb is? Képzeljük el, hogy amin a vitrin előtt állunk, valaha a tenger aljzata volt. A padlót ugyanis olyan mészkőlapok alkotják, amelyek megőrizték az évmilliók során megkövült tengeri élőlényeknek (lábasfejűeknek) a maradványait. A lapokat Németországból szállították ide a múzeum bővítésekor.
Az ammoniteszek, melyeknek a háza első ránézésre a csigákéhoz hasonlít, kb. 400 millió éve (a devon időszakban) jelentek meg, és a dinoszauruszokkal együtt mintegy 65 millió évvel ezelőtt (a kréta időszak végén) pusztultak ki. Halakkal táplálkoztak, és a házuk hossza elérhette a 2 métert is.
Ammonitesz a Természetbúvár-teremből (fotó: György Zoltán)
A kutatók számára fontos korjelző fosszíliák (ősmaradványok), hiszen gyors evolúciójuk miatt meghatározozható velük a kőzetek kora. Rokonuk a magát ma már egy nemzetséggel képviselő élő kövület, a csigáspolip (Nautilus). A töltényre emlékeztető kövületeket rokonaik és kortársaik, a belemniteszek hagyták maguk után. A belemniteszek a mai tintahalakhoz hasonlíthattak. Ezek a maximum egyméteres, ügyes vadászok halakkal táplálkoztak, de sajnos a végzetüket ők sem kerülhették el: a dinókkal együtt kipusztultak. A mészkőlapokon látható kövületek a belső vázuk (rostrumuk) maradványai, amelyek a mai tintahalak szépiacsontjához hasonlíthatók.
Belemnitesz belső váz a mészkőlapokban (fotó: Szabados Tamás)
Míg a csigaház egyetlen üregből áll, az ammonitesz a házát kamrákra tagolta: a külső (vagyis a legutolsó) volt a lakókamrája. A növekedés során lezárt többi kamráját egy csövön, a szifón keresztül folyadékkal vagy gázzal töltötte meg, attól függően, hogy a vízben felfelé vagy lefelé akart-e mozogni. Hasonlóan működött, mint a mai tengeralattjárók. Ha már a tengeralattjáróknál tartunk, a világ talán leghíresebb víz alatti járműve a nevét éppen egy lábasfejűről kapta, hiszen Jules Verne francia író Némó kapitányának tengeralattjáróját Nautilusnak hívják. Az Iharkút Parkban meg is simogathattok egy ammoniteszt, de a Természetbúvár-teremben többet is a kezetekbe vehettek.
Simogatható ammonitesz a kiállításban (kép: Németh Hajnalka)
szerző: Turcsán Zsolt