Soknevű madár, hiszen a közismert „szajkó” név mellett nevezik még mátyásmadárnak, szárnyas erdésznek és az erdő bohócának. Nem összekeverendő a hollóval, ami Corvin Mátyás madara, mert a szajkó a „Mátyás! Mátyás!” - hangra emlékeztető, jellegzetes kiáltása, és nem a népmesék álruhás királya miatt kapta ezt a nevet. Fekete István is megemlékezik róla vadászatai során, hiszen sokat bosszankodik a „Matyin”, amikor jöttére fellármázza az erdőt, elriasztja a vadat.
szajkó az állandó kiállításban (fotó: Szabados Tamás)
A szajkó, mint szárnyas erdész akaratlanul fákat ültet, segíti az erdők természetes felújulását. Ősszel 5–7 makkot is tarthat egyszerre a torokzacskójában, a nyolcadikat a csőrébe fogja, és úgy repül a zsákmánnyal. A makkokat egyenként elrejti, gondolván, hogy a hosszú tél folyamán majd megeszi őket. Amelyikről elfeledkezik, abból kinő a tölgyfa, így lesz a madár botcsinálta „erdésszé”. A tölgymakk mellett a bükkmakkot, mogyorót is előszeretettel gyűjtögeti és fogyasztja. Az erdő bohóca is, hiszen (a seregélyhez hasonlóan) képes hangutánzásra. A városi zajok mellett más madarak dalát is képes utánozni. Ha a természetben egy bokor alacsony ágáról az egerészölyv jellemzően reptében hallatott vijjogását halljuk, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy csak a „Mátyás” járatja velünk a bolondját.
szajkó az állandó kiállításban (fotó: Szabados Tamás)
A madárvilág egyik leglátványosabb színe hazánkban a szajkó kék szárnytolla, amit a vadászok a kalapjuk mellé is tűznek. De a mi szajkónk fahéjbarna színű, épp csak egy ujjlenyomatnyi kék toll van a szárnyában. Távoli rokona, az amerikai kék szajkó (blue jay, Cyanocitta cristata) egészen kék, a hazánkban időnként előforduló fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes) pedig sötétbarna, foltos.
szajkó az állandó kiállításban (fotó: Szabados Tamás)
szerző: Lovranits Júlia (Közművelődési osztály)